Villányt. A Mátrát, a Bükköt, az Alföldet. És alkalmazkodott hozzám. Ha könnyed szórakozásra vágytam, akkor játszott velem, ha meg akartam váltani a világot, akkor leültünk és átbeszélgettük az éjszakát.
Néhány hónap alatt világossá vált számomra, hogy micsoda kincsre bukkantam. Ráadásul végig a szemem előtt volt, csupán a dacos – és a spórolásból sportot űző – tinédzserkor nem engedte a közelembe férkőzni. Hiszen olcsó és hitvány dublőrei mindenhol jelen vannak, beették magukat a köztudatba és rombolják a mítoszát.
Teszik sikeresen, hiszen az a bizonyos köztudat még mindig sznobnak, fennhéjázónak, gőgösnek, ripacsnak tartja, ha valaki közelebbi ismeretséget köt vele. Mert az átlagtól eltérő dolgokat sokszor ellenszenv kíséri. Ő pedig nem átlagos, egyáltalán nem. Minél mélyebben látsz a lelkébe, annál inkább rájössz, hogy mennyire nem az. Természetesen olyanok is mindig lesznek, akik divatból vannak vele. Valószínűleg az ő arisztokrata hahotájuk és eltartott kisujjuk váltja ki a fő ellenszenvet.
A szerencsés többiek azonban, akik tényleg a magyar bor lelkébe és szívébe láttak már bele, nos, nekik hadd ne kelljen már magyarázkodniuk, hogy miért vannak mostantól vele.
Írta: Oláh Róbert
Első közös kirándulásunk eredménye a Kóstolommal: Szekszárd
