Olasz buli a Kóstolom borbárban

Összes mutatása

Olasz buli a Kóstolom borbárban

71552683_2327259640736420_1324793919560482816_n

Ha valakiktől érdemes eltanulni az élet élvezetét, azok az olaszok. Amikor meghalljuk a “dolce vita” kifejezést, azonnal finom falatok, jó borok, mosolygó emberek jutnak eszünkbe – és ha megkóstoljuk az ételeiket és a boraikat, mi is rögtön mosolyra fakadunk. A Kóstolom borbár Olasz buliján se igen láttunk a szarvasgombás falatkák és a borospoharak fölött szomorkodó vendégeket, ebben az estében is csak egyet sajnáltunk: amikor vége lett.

Polgár Géza 8 borral érkezett, és nem csak a poharakba kerülő italokról, de hazájukról, Pugliáról is sokat mesélt, miközben a kivetítőn egymást váltogatták a szebbnél szebb felvételek a környékről, a háttérben olasz dallamok szóltak, az olasz életérzés pedig pillanatok alatt betöltötte a borbárt ezen az esős szerda estén. A kóstoló különlegessége volt még az is, hogy kifejezetten a környékre jellemző szőlőfajtákból készült borokat ízlelhettünk meg, igaz, Olaszországban 2200 féle szőlő terem, ebből délen nagyjából négyszáz, így volt miből választani.

Az üdvözlő rose spumante gyümölcsössége kellemes volt kezdésnek, de hamar a második bor került a poharunkba, egy greco és fiano szőlőfajták házasításából készült fehérbor. “Ha a második bor ennyire jó, akkor milyen lesz a többi?” – kérdeztem, mert ez a friss, körtés ízvilág teljesen levett mindenkit a lábáról. Közben megtudtuk, hogy ahol a szőlő termett, ott ugyanolyan meszes-márgás a talaj, mint Csopakon, így már értettük azt a kellemes ásványosságot, amit a borokban éreztünk. A reduktív fehérbor után egy hordós fianot kóstoltunk meg, közben érkeztek a szarvasgombás falatkák is.

Az est folyamán a falatkáinkra került például articsóka fekete szarvasgombával, ricotta-körte-fehér szarvasgombás balzsamecet, csiperke szarvasgombával, de kaptunk szarvasgombás fehércsokoládét is.

Hornyák Antaltól sok érdekességet megtudtunk a szarvasgombáról, mint fűszerről, sőt a szarvasgombászásról is hosszasan meséltek kolléganőjével együtt.

Mielőtt áttértünk a vörösekre, egy aglianico szőlőfajtából készült roséval folytattuk a sort, de Polgár Géza többször jelezte, hogy a kóstolónk java még csak most jön. A negroamarot festőszőlőnek is használják hazájában, de mi nagyon örültünk, hogy ezúttal önállóan palackozták, mert a vörös sort nyitó, közepes testű, konyakmeggyes ízvilágú bor nagyon finom volt, az az igazi “kérek még” típusú. Ezután következett egy jóval testesebb, tanninosabb, végtelenül elegáns, összetett aglianico 2015-ből, majd az igazi nagyágyú, egy primitivo a csizma legdélebbi sarkából. A sűrű textúrájú vörösborhoz 70-80 éves tőkékről szüretelték az alapanyagot, ez érezhető is volt a koncentráltságán.

Buborékokkal kezdtünk, és keretet adva az estének így is fejeztük be az estét: meglepetésként egy 22 g maradékcukor tartalmú frizzantét iszogattunk, miközben az olasz életérzésről beszélgettünk. Olyan napsütéses kedvünk kerekedett, hogy őszintén meglepődtünk, amikor a borbárból kiléptünk az esős-szeles éjszakába. Az ízek, a képek, az emlékek viszont velünk jöttek.

 

71796954_2127399550889371_6551846101786296320_n 71798870_1313797362132226_3557170138786562048_n 71397976_706834049786237_5609286898427101184_n